Az Asztrozófia egy olyan ősi csillagbölcselet, amely közvetlen a Teremtőtől hozza üzenetét. Most, hogy tanulmányaim végéhez közeledtek világosodott meg, hogy e csodálatos lehetőséghez nem öncélúan kerültem, mert feladatomnak és kötelességemnek tekintem, hogy e nagyszerű lehetőséget, másokat számára is elérhetővé tegyem. Így született meg e honlap ötlete.
Az Asztrozófia tudománya egyidős az emberiséggel, mert az emberi létezés korai szakaszában a tájékozódáshoz csak a csillagok fénye, rajzolata adott segítséget. Az Régiségben az ember csak Teremtőjében, és Önmagában bízhatott, a kettejük párbeszédéhez a csillagos Ég adott támpontot.
Az Asztrológia megjelenésével a hátteret adó csillagos égbolt kiszorult az asztrológusok eszköz tárából.
Az Asztrozófia egy olyan „ kulcs” amely nyitja azt a zárat mely megmutatja, hogy kik vagyunk honnan jöttünk, és mik a lehetőségeink, és ha életünk folyamán elvesztettük a kapcsolatot önmagunkhoz, vagy még meg se találtuk, a legbiztosabb forrásból a csillagok járásából adja meg a választ.
Az Asztroszkóp elkészítése abban különbözik a hagyományos asztrológiai horoszkóptól, hogy a bolygókat nemcsak a zodiákus jegyekben, házban elfoglalt helyzetéből, és fényszög kapcsolataikat értékeljük, hanem a hátteréül szolgáló csillagüzenetekkel tesszük még árnyaltabbá és egyedibbé. A bolygok vizsgálata közben egy olyan energia mintázatot ismerünk meg amely választ ad aktuális érzéseink eredetére, és ezt eszközül használva az életünk mindennapjaiban bekövetkezett eseményeket új megvilágításba helyezve, meglássuk azt a lehetőséget amivel életünk urává válhatunk.
Családi állapotomban bekövetkezett változás miatt, a problémák feldolgozásához az alternatív gyógymódokat vettem igénybe. Ennek következtében nyertem betekintést e lehetőségek tárházába. Az új gyógymódok újfajta életszemléletet is hoztak magukkal. Ez az Ezotéria volt.
Egy különös utazás vette kezdetét életemben. Agykontroll, Reiki, Prana Nadi, Tantra és különböző meditációs társaságokon keresztül megérkeztem az Asztrozófiához.
Tanárom Paksi Zoltán vezetésével megkezdtem tanulmányaimat a csillagok világában.
Már az elején éreztem, hogy egy olyan világba cseppentem, ami választ tud adni arra a kérdésre, hogy ki vagyok Én, és mi a dolgom a világban. Elérkeztem egy olyan állomáshoz ahol kaptam egy térképet önmagamhoz.
|